Battonya

Városi Ünnepség az Idősek Világnapja alkalmából

„Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött. „
Ezzel a Sütő András idézettel invitálta Battonya Város Önkormányzata, az Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet, valamint a Városi Művelődési Központ és Könyvtár a város időskorú lakóit az Idősek Világnapja alkalmából rendezett ünnepségre a Művelődési Házba.

Lénárt Anna bevezetője után Marjai János polgármester úr köszöntötte a vendégeket. Ezt követően dr. Rimayné Roczkó Zsuzsanna előadásában hallhatták A legszebb kor c. verset, majd a Városi Művelődési Központ és Könyvtár, dr. Rimayné Roczkó Zsuzsanna által vezetett színjátszó csoportjának „Csudálatos Mary visszatér…” c. előadását láthatták a résztvevők. A Harangvirág Nyugdíjas Klub tagjai pedig nagy sikert aratott produkciójukban megmutatták nekünk, hogy „nem csak a húszéveseké a világ”. 🙂

A műsor után az Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet dolgozói vendégül látták a program résztvevőit és átadták a Gyerekházban készített ajándékokat.

Köszönjük szépen a közreműködők előadását és mindazok munkáját, akik bármilyen formában hozzájárultak a rendezvény lebonyolításához.

Bízunk benne, hogy a jó hangulatú, vidám délelőttel sikerült örömet szerezni mindazoknak, akik megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt.

Ezúton is kívánunk városunk valamennyi időskorú lakójának jó egészséget, örömteli pillanatokat és azt, hogy az év minden napján érezzék a család és a társadalom megbecsülését.