Battonya

Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozónak a 2021. évi adóelőleg csökkentés lehetőségéről

Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozónak a 2021. évi adóelőleg csökkentés lehetőségéről
(KATA adózókon kívül nyilatkozat alapján vehető igénybe)

Megjelent a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet.

A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozóknak a 2021. évben, az adott előleg-fizetési időpontban esedékes – a Htv. szerint bevallott és a 2021. évben az önkormányzati adórendelet szerinti adómértékkel bevallandó – adóelőleg 50 százalékát kell az egyes esedékességi időpontokban megfizetni, ha erre vonatkozóan nyilatkozatot tesznek.

A vállalkozóknak (a 2021. március 15-i előlegfizetés miatt) nyilatkozatot kell tenniük legkésőbb 2021. február 25-ig a székhelye, telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság számára, ha élni kívánnak az adó felezés lehetőségével.

Az említett nyilatkozat 2021. januárjától kizárólag az állami adó- és vámhatóságon keresztül, elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon nyújtható be.

A nyilatkozat alapján a meg nem fizetendő előleg-részlet összegével az önkormányzati adóhatóság a vállalkozó iparűzési adóelőleg-kötelezettsége összegét hivatalból, határozathozatal nélkül csökkenti.

A 2021. évben végződő adóévben azon, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerinti vállalkozó esetén, amely azzal felel meg a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKV törvény) szerinti mikro-, kis- és középvállalkozássá minősítés feltételeinek, hogy esetében a KKV törvény 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott nettó árbevétel vagy mérlegfőösszeg értékhatár legfeljebb 4 milliárd forint, a helyi iparűzési adó mértéke 1 százalék, mivel Battonyán a 2021. évben végződő adóévben alkalmazandó önkormányzati rendeletben megállapított adómérték egyébként 2 százalék.

A beszámoló-készítésre kötelezett vállalkozó a 2021. évben kezdődő adóév első napján rendelkezésre álló utolsó, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerint készített és elfogadott beszámoló, elfogadott beszámoló hiányában, a becsült mérlegfőösszeg, árbevétel- és létszámadatok, a beszámoló-készítésre nem kötelezett vállalkozó a 2020. évben végződő adóév árbevétel- és létszámadatai, a 2021. évben tevékenységét kezdő vállalkozó esetén a becsült árbevétel- és létszámadatok alapján állapítja meg a mikro-, kis- és középvállalkozás minőségnek való megfelelést.

A Nyilatkozat tartalmazza, hogy mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül, az 1. § szerinti intézkedés külön kormányrendelet szerinti támogatástartalmának megfelelő összeget jogosult igénybe venni átmeneti támogatásként, és 2019. december 31-én nem minősült az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 6. § (4a)-(4b) bekezdése szerinti nehéz helyzetű vállalkozásnak, továbbá – ha azt az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 1. melléklet 29. pont 1. alpontja szerint nem tette meg – bejelenti a telephelyének címét.

Ha a vállalkozó 2019. december 31-én nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősült, akkor a (4) bekezdés szerinti nyilatkozatban arról nyilatkozik, hogy olyan mikro- vagy kisvállalkozásnak minősül, amely nem áll az Atr. 6. § (4a) bekezdés c) pontja szerinti eljárás hatálya alatt, továbbá esetében az Atr. 6. § (4a) bekezdés d) pontja szerinti körülmény sem áll fenn

A kisadózó vállalkozások tételes adójának hatálya alá tartozó vállalkozó adóalanyok (KATA) számára nem kell nyilatkozatot tenni, nekik az önkormányzati adóhatóság lefelezi a fizetendő adóösszeget.

Fontos azt is tudni, hogy ha az adózó, nem nyilatkozik a jogszabályban megjelölt 2021. február 25-i időpontig, úgy nem élhet a csökkentett összegű (1%-os mértékű) előleg fizetés lehetőségével, azaz ő – előleg mérséklés hiányában / Art. 69. § / – csak a 2021. évi HIPA bevallás benyújtást követően (2022. május 31.) igényelheti vissza az adóelőleg különbözetet.

Részletekről a NAV honlapján https://www.nav.gov.hu/  tájékozódhatnak a vállalkozók.

Battonya Város Önkormányzati Adóhatósága

Pályázat intézményvezető munkakör betöltésére

Battonya Város Önkormányzata

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

Battonya Városi Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet intézményvezetője (magasabb vezető)

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama:

A vezetői megbízás határozott időre, 2021. február 1- 2026. január 31.-ig szól.

A munkavégzés helye:

Békés megye, 5830 Battonya, Hunyadi utca 65.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Az intézményvezető felelős az Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet alapító okiratában, belső szabályzataiban foglaltaknak megfelelő ellátásáért, valamint az intézmény számára jogszabályban előírt kötelezettségek teljesítéséért.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  •       Főiskola,
  •       Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
  •       Egészségügyi főiskolai végzettség és szociális szakvizsga
  •       Tíz éves vezetői tapasztalat
  •       Magyar állampolgárság
  •       Cselekvőképesség
  •       Büntetlen előélet

 A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  •   A pályázó fényképpel ellátott szakmai önéletrajza
  •   Az intézmény vezetésére vonatkozó program
  •   Szakmai vezetési program
  • Nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a pályázó hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy a pályázati eljárásban a résztvevő személyek a pályázati anyagot megismerhessék, abba betekinthessenek
  •   Felsőfokú végzettséget, képzettséget igazoló okiratok másolata
  •   Hatósági erkölcsi bizonyítvány

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2021. február 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. január 15.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Battonya Város Önkormányzata címére történő megküldésével (5830 Battonya, Fő utca 91.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: BAT/10516-1/2020 , valamint a munkakör megnevezését: intézményvezető.
  •   Személyesen: Boros Csaba, Békés megye, 5830 Battonya, Fő utca 91.

A pályázat elbírálásának határideje: 2021. január 22.

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.battonya.hu honlapon szerezhet.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support