Battonya

„A legszebb konyhakertek” díjátadó ünnepség

Településünk Önkormányzata az Új Alapokon Békés Megyéért és Battonyáért Közhasznú Egyesülettel karöltve immár harmadik alkalommal kapcsolódott be „A legszebb konyhakertek-Magyarország legszebb konyhakertjei” országos programba, amelynek helyi versenyére idén is szép számmal jelentkeztek a battonyai kertművelők.

A verseny eredményhirdetésére 2017. szeptember 19-én került sor. Marjai János polgármester úr köszöntőjében kiemelte a program céljának sokrétűségét. Fontos, hogy minél többen műveljék meg kertjeiket és őrizzék a szüleik, nagyszüleik által megszerzett tudást. Az idősebb generáció feladata a továbbörökítés és az öngondoskodásra nevelés. Az így végzett munka eredményeként a házikertben megtermelt egészséges zöldségeket, gyümölcsöket fogyaszthatja a család és felelevenedik a régi fűszerek használata is.

Borsodi János alpolgármester úr, a helyi program koordinátora elmondta, milyen nehéz dolga volt a zsűrinek, hogy eldöntse, kié is legyen a legszebb konyhakert. A nyár folyamán kétszer látogatták meg a kerteket és tapasztalták, hogy bizony a kertművelőknek nagyon meg kellett dolgozniuk a jó és szép termésért, valamint kifejezte örömét, hogy a rendezett kertek mellett gyönyörű virágoskerteket és gondozott udvarokat is láttak. 

„A legszebb konyhakertek- Magyarország legszebb konyhakertjei” program helyi versenyének díjazottjai:
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatóságának különdíját Oláh Györgyné kapta, nyereményét Szarka Gabriella falugazdász adta át.

A Battonya Város Képviselő-testületének tagjai által felajánlott különdíjat Petró Jánosné kapta, 3. helyezést ért el Galgóczi Károly, 2. helyezést Nagy Györgyné. A versenyt ebben az évben Szabadai Györgyné nyerte.

Polgármester úr megköszönte Borsodi János, a program koordinátora és a bírálóbizottság tagjai, Borsodiné Adler Erika, Győri Mátyás és Veres Zoltán munkáját, valamint reményét fejezte ki az iránt, hogy a résztvevők jó példáját követve, jövőre még többen művelik meg kertjeiket.

Ebben a versenyben minden résztvevő nyert. Példaértékű, szorgalmas munkájuk eredménye a zöldségekkel, gyümölcsökkel teli kamra.  Valamennyi résztvevőnek és díjazottnak gratulálunk!

Petró Jánosné a kert zsűrizése során a bírálóbizottság tagjaival.

„A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei” országos program helyi versenyének díjazottjai. Különdíjat kaptak: Petró Jánosné ( aki nem tudott jelen lenni a díjátadón, a díjat Lung Péterné vette át) és Oláh Györgyné. Galgóczi Károly- 3. helyezés, Szabadai Györgyné- 1. helyezés, Nagy Györgyné- 2. helyezés.

(Forrás: Battonya Város Önkormányzata Facebook oldala)