Battonya

Tájékoztató Romániából érkező nyugdíjjal kapcsolatos életigazolással kapcsolatban

Tisztelt Lakosság!

Az új romániai nyugdíjtörvénnyel változott a Magyarországon, vagy más országokban letelepedett kedvezményezettek életbenléti igazolása is.

2024. szeptember 1-jétől hatályos, az állami nyugdíjrendszerről szóló 2023. évi 360-as sz. törvény szerint a más országban (esetünkben Magyarországon) állandó lakhellyel rendelkező, vagy ideiglenesen ott tartózkodó romániai nyugdíjasok az életbenléti igazolást félévente önszántukból, minden év március 31-ig, illetve szeptember 30-ig kell továbbítsák a romániai nyugdíjhivatalhoz.

Akárcsak eddig, az életbizonyítványt a lakóhely szerinti ország törvényes hatósága előtt kell aláírni, és ennek a hatóságnak igazolnia kell, hogy az illető életben van. Az életigazolás többek között helyi közigazgatási hatóságok irodáiban is hitelesíthető, ennek értelmében a hivatalunkhoz számos ügyfél érkezik életigazolás hitelesítésével kapcsolatban.

Ezután félévente kell továbbítani a romániai nyugdíjhivatalhoz azt az igazolást, amelyet eddig évente egyszer, december végéig küldhettek a Románia határain kívül élő és romániai nyugdíjra jogosult személyek.

Az nyugdíjpénztárak szerint a legtöbb külföldön tartózkodó nyugdíjassal online kommunikálnak, ezért azt feltételezik, hogy számukra nem jelent nehézséget a formanyomtatvány internetről való letöltése. A nyugdíjhivatalok ezáltal mentesülnek az alól, hogy évente két alkalommal emlékeztető formanyomtatványt küldjenek, ugyanis a törvényszöveg megfogalmazása szerint saját kezdeményezésre (din propria iniţiativă) kell bizonyítaniuk azt, hogy életben vannak.

A formanyomtatvány, az adott megye nyugdíjfolyósító honlapjáról letölthető. 

Az alábbi linken az Arad megyei nyugdíjpénztár által kiállított formanyomtatvány található:
https://www.cjpensiiarad.ro/formulare/Certificat%20de%20viata%20RO-HU.pdf