Mintegy 240 pályamunkából 36 fotó szerepel azon a kiállításon, amelyet a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója Csongor téri épületében mutattak be a hétvégén. Az Isteni fénykép címmel hirdetett fotópályázat nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő gyermekek számára teremtett lehetőséget arra, hogy…
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Battonya Város Önkormányzata tájékoztatja a helyi egyesületek, alapítványok, civil szervezeteket, hogy Battonya Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi egyesületek, alapítványok, civil szervezetek pénzügyi támogatásáról szóló 7/2015.(III.27.) önkormányzati rendelete szerint pályázatot hirdet az érintett szervezetek számára. Pályázat célja: A pályázat a helyi…
„A legszebb konyhakertek” program felhívása
Boros Csaba polgármester, Battonya Város Önkormányzata és az Új Alapokon Egyesület képviseletében – 6. alkalommal csatlakozva a Sári Kovács Szilvia programigazgató által létrehozott „A legszebb konyhakertek”–Magyarország legszebb konyhakertjei programhoz – meghirdeti Battonyán „A legszebb konyhakertek” programot. Várják minden konyhakerttel rendelkező…
A Battonyai viszontlátás
A Battonyai viszontlátás musical Musicalt írta: Lovag Anatole Hongrois Zeneszerző: Lovag Anatole Hongrois
Télűzés a mohácsi busókkkal
A Battonyai Városi Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében a tavalyi esztendőhöz hasonlóan ismét víg sokadalommal és a Mohácsról érkezett busókkal űzték el a telet városunkban. A rendezvényre összegyűlt szép számú érdeklődő, valamint a jellegzetes ruházatot és maszkot viselő busók Boros…
Átadták a település szennyvízelvezető rendszerét
Lezárult a közel négymilliárd forintos szennyvíz-beruházás, amelynek célja egy korszerű szennyvíztisztító telep és szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése, valamint a város lakói számára a hálózatra történő rákötés lehetőségének biztosítása. A Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és Tisztítási Program megvalósítása kapcsán szükséges volt a meglévő szolgáltatás…
Pályázati forrásból vásárolt óvodai eszközök átadása
Battonya Város Önkormányzata főkedvezményezettként vesz részt az EFOP-3.9.2-16-2017-00025 azonosítószámú „Komplex humán kapacitásfejlesztés a minőségi közszolgáltatásokért és a társadalmi hátrányok enyhítéséért” című projektben. A projekt keretein belül került sor óvodai eszközök beszerzésére többek közt tanulásfejlesztő és mozgásos játékfejlesztő óvodai foglalkozások megvalósítása…
Áldott, Békés Karácsonyt és eredményekben gazdag, Boldog Új Évet!
Battonyai Újság 2019. december
A Battonyai Újság 2019.decemberi száma az alábbi linken érhető el: 2019 2.
MEGHÍVÓ AZ ADVENTI PROGRAMOKRA
Szeretettel várjuk a város lakóit a közös adventi programokra!