Battonya

„A legszebb konyhakertek” program eredményhirdetése

Battonya Város Önkormányzata még februárban csatlakozott a „Magyarország legszebb konyhakertjei” országos programhoz, amelynek célja ösztönözni a lakókat az önellátásra, hogy udvarukon, kertjükben termeljék meg a maguk és családjuk számára szükséges konyhakerti zöldségeket, gyümölcsöket.

A helyi verseny eredményhirdetésére 2015. október 9-én került sor. A díjátadón Marjai János polgármester köszöntő beszédében felhívta a figyelmet a kertművelés fontosságára.

 Kifejezte tiszteletét a kerttulajdonosok felé, hiszen munkájukkal hozzájárultak a már-már feledésbe merülő hagyományos kertkultúra felélesztéséhez, példát állítva ezzel a város lakói előtt is.

Borsodi János alpolgármester kiemelte, hogy nagyon fontos a fiatalokat is bevonni ebbe a munkába. Méltató szavai után felolvasta Kovács Szilvia ötletgazda levelét, amelyben elismerését fejezte ki a verseny résztvevőinek.

A vacsorával egybekötött díjátadón megtekinthették a kertek zsűrizése során készült fotókat. A programot Dr. Rimayné Roczkó Zsuzsanna Faludy Ferenc Tündérkert című versével színesítette.

A zsűri döntése alapján első helyezett Kovács Jánosné, második helyezett Kreszta Trajánné, harmadik helyezést ért el Szabadai Györgyné. Különdíjban részesült Máté Zoltánné.

Battonya Város Önkormányzata jövőre is meg kívánja rendezni ezt a versenyt, remélve, hogy még több battonyai lakos jelentkezik, követve a mostani szép példát.

12112999_1037236346287146_1518244052_o

DSC03635

DSC0363112167149_1037236409620473_222757020_n