Közpénz támogatás civil szervezeteknek

Tájékoztató a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságával kapcsolatos szabályozásról

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (Knyt.), 2008. április 1. napjával lépett hatályba. A Knyt.-ben foglalt felhatalmazás alapján került megalkotásra a törvény végrehajtásáról szóló 67/2008. (III. 29.) Korm. rendelet, amely szintén 2008. április 1. napjától hatályos. A jogszabályok célja, hogy a közpénzekből - így az önkormányzat költségvetéséből is (!) - nyújtott támogatásokat nyilvánosságra kell hozni, illetve bizonyos kört kizárnak a támogatásból.

Nem érinti az adatszolgáltatási kötelezettség a társadalombiztosítási és szociális pénzbeli, természetbeni ellátásokat a jogszabályban foglaltak alapján.

Önkormányzatunkat a fentiek jellemzően az egyedi támogatási kérelmek (alapítványok, egyházak, egyesületek és más civil szervezetek, valamint magánszemélyek) kapcsán érintik.

Nem adható támogatás annak, aki nem a jogszabályban meghatározott módon nyújt be kérelmet!

Nem adható támogatás annak, aki nem számol el az előírt formában az előző évi támogatásával.

A kormányrendelet értelmében a pályázatokkal, támogatási kérelmekkel kapcsolatos közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adatok közzétételének helyéül szolgáló honlapot az Önkormányzati Minisztérium működteti. A honlap az alábbi címen érhető el: http://www.kozpenzpalyazat.gov.hu.

A fenti honlapon elérhető a pályázatot kiírók és a pályázók segítségére összeállított tájékoztató anyag és a pályázati adatok megküldéséhez készült adatlap. Letölthetők továbbá a pályázó érintettségének, összeférhetetlenségének bejelentésére alkalmas űrlapok, amelyek segítségével a pályázó a benyújtáskor vagy azt követően nyilatkozni tud az érintettség, illetve az összeférhetetlenség kérdésében.

További tájékoztatást, illetve a kitöltendő űrlapok elérhetők a Polgármesteri Hivatal pénzügyi csoportjánál.

Kocsis Zoltánné, elérhetőség: 68/456-000/111

Tájékoztató
Közpénz közzétételi kérelem
Közpénz nyilatkozat
Támogatás tételes indoklása, működési pályázat