Battonya

Szerb Búcsú és Kulturális Nap

A battonyai szerb közösség szervezésében került megrendezésre 2017. szeptember 23-án a Szerb Búcsú és Kulturális Nap. Délelőtt Püspöki Szent Liturgiát tartottak a szerb ortodox templomban, délután pedig Gyenes-Eckbauer Éva kiállításának megnyitóján vehettek részt az érdeklődők. Ezt követően a hagyományokhoz híven…

“A legszebb konyhakertek” díjátadó ünnepség

Településünk Önkormányzata az Új Alapokon Békés Megyéért és Battonyáért Közhasznú Egyesülettel karöltve immár harmadik alkalommal kapcsolódott be “A legszebb konyhakertek-Magyarország legszebb konyhakertjei” országos programba, amelynek helyi versenyére idén is szép számmal jelentkeztek a battonyai kertművelők. A verseny eredményhirdetésére 2017. szeptember…

Állampolgársági eskütétel

A nyári szünet után ismét állampolgársági esküt tartottak Battonyán a Művelődési Házban, ahol 117 új állampolgár tette le esküjét Marjai János polgármester úr előtt. A Békés Megyei Önkormányzat nevében Tolnai Péter alelnök úr köszöntötte új honfitársainkat. Az eskütételt színesítő műsorban…

Szépkorú köszöntése

Kedves kötelességének tesz eleget Marjai János polgármester úr, amikor a város szépkorú lakóit köszönti. A legutóbbi köszöntés azonban egy kicsit különlegesebb volt a megszokottnál. Lénárt Anna anyakönyvvezetővel a 90. születésnapját szeptember 12-én ünneplő Molnár Mátyásné, Manyika nénit köszöntötték. A köszöntés…

Békés Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás

A Békés Megyei Kormányhivatal ötödik alkalommal rendezte meg Békéscsabán a Békés Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítást, ahol a megye települései, köztük városunk is, bemutatták értékteremtő munkájukat. A tavalyi zöldségpiramis után idén is nagy sikert arattak a battonyai közmunka program keretében megtermelt kiváló…

Megyenap

A Békés Megyei Önkormányzat szervezésében megvalósuló Megyenapon sok színes, érdekes program várta az érdeklődőket. Városunkat a Helyi Szerb Önkormányzat képviselte. Pavilonjukban bemutatták gyönyörű szerb vásznaikat, népviseletüket és a látogatók megkóstolhatták a finom szerb süteményt, a csesznyicát. A színpadon pedig a…